Alapállás

Egyszer megkérdeztem egy tőlem bölcsebbet: mi, korosztályom gondolkodni és valóban élni akaró része, kik is vagyunk valójában? Azt válaszolta: szellemi bérmunkások.

Hát, jobban örültem volna, ha azt mondja: fiatal értelmiségiek. Azonban belátom: se pénz, se paripa, se fegyver. És ma már: se értelmiség. Mert ami nem látszik, nincs is. Mi sem látszunk.

Van, aki éppen ezért belesodortatta magát a középszerűségbe, vagy fölmondva saját vélt küldetését, lefeküdt a pénznek, és olyan is akadt, aki köpött az egészre, és pályafutását mosogatófiúként folyatatta tovább. Persze nem itthon. Odakint.

Kevesen maradtunk, de aki van, az ordít. Nem liheg, kuncsorog, alázkodik, nem izzítja be uram-bátyám kapcsolatait. Kitalálja magát. Újat hoz létre. Megcseréli a régi sorrendeket. Mer kérdezni, mer lebőgni, és mer önálló lenni. És nem fél, ha segítségre van szüksége. Tanulni akar. Alkotni. Rugalmas. Változik, ha kell. És mégis önmaga marad. Ehhez megkeresi a teret és az időt. Ha egyik sincs, megteremti.

Mindez nem más, mint energia. Szél a vitorlában, alkohol a villányi borban, lendület a zenében, vad csók a szerelemben. Élet.

Hogy mi lesz majd velünk, velem? Csak azt kell tudnunk, honnan, hová. A többi jön magától, meglátjátok!

Sopron-Pécs, 2007-2010

Üdv!

Dávid Lajos
david.lajos(kukac)davidlajos.hu