Nem túl nagy a népzenei műveltségem, de minden efajta zeneirodalmi ismeret nélkül is tudom: elindul bennem valami, amikor népzenét hallok. Elkezdek fészkelődni, és úgy érzem, tudom a dallamot, ismerem a szöveget. Persze aztán persze, hogy nem, de hát itt nem ez számít. PER, Suhancos, muzsika.

Ez történt velem legutóbb is, amikor a Pécsi Egyetemi Rádióba mentem éppen akklimatizálódni az új stúdióhoz. A Red Bull (mondjuk ki, mert megérdemlik) egy országos road show keretében a pécsi Szántó Koli parkolójába varázsolta a Suhancos zenekart. Fény nuku, kiicsapták őket a betonparkolóba sötétedéskor. Az emberek megálltak: nem igazán lehetett elmenni mellettük. Nosza, egy órával később rövidebb-hosszabb interjút készítettem velük Bence (Sajt) közreműködésével. Sürgettek minket, 15 perc múlva indulniuk kell. Interjú le, ők el, aztán még egy kellemes pálinkázásra is sor került, majd kifelé menet a büfében újra meg kellett állnom.

Legnagyobb meglepetésemre Balázs, a zenekara prímása énekelt és hegedült fennhangon, hogy aztán a zenekar többi tagja is csatlakozzon. Akkora örömzene lett, hogy nem csak kisebb rajongókör gyűlt össze, de a kínai – vagy éppen japán – cserehallgatók is vadul fényképeztek és kameráztak. Hogy a hangulat legalább gyatra másolatát megőrizzem, elővettem a telefonomat, készítettem négy videót. Természetesen mobilom a legnagyobb nótázásnál lemerült. Ami eddig megvolt, íme lejjebb. Érdemes mindet végignézni. (Kár, hogy nem volt nálam kamera: a kép még valahol ok, de hang olyan, mint a múlt századból itt maradt szalag, de a lényeg levehető!)