Megittuk Szegedet!
A "Megittuk…" sorozat következő állomásaként – ez alkalommal az ivókülönítményből egyedüliként – Szegedet vettem a célkeresztbe. A bejegyzés nem szívfájdítani akar, de mégis… Tschöppynek ajánlom: vedelés és beat box.
Mindig is sejtettem, a konferenciák nem feltétlenül az előadásokról szólnak. Az idei, sorban 17. Közművelődési Konferencia Szegeden, amelyet a Közművelődési Tanszék hallgatói szerveznek hallgatóknak, a hasznos programok mellett a már megszokott mulatságokat ígértek.
A "Megittuk…" sorozat valamikor egy régi debreceni KultúrÁsz nevezetű hasonló rendezvényen kezdődött. Valójában mérték nélküli ivászatot jelent, ám ennek jelentősége sokkal több egy lerészegedésnél. Egyfajta csapatsport, amely inkább hozza elő az emberekből a hülyeséget, a féktelen poénokat, sok-sok táncot, jókedvet. Ebből most sem volt hiány. Bár nem volt olyan, mint a klasszikus Tschöppy, Kertitörpeárus, Enekicsivukki, Lujoba duplapáros, a hírnevet nem hagytam szégyenben. Igaz, a fiatalok túlittak, de ez már nem zavar, önmagamhoz képest teljesítettem.
A sorozatnak azonban mindig van egy fontos kritériuma: ha a kiruccanást program kíséri, azon az este után másnap reggel részt is kell venni.
Akkor vegyük sorba! A már jól bevált B klubban töltöttük az este első felét. A hagyományos vetélkedőt követően idén nem a V.Á.Z.A. zenekar, hanem The Wingless teremtett igazán jó hangulatot. Nem bírtunk magunkkal, ezután a JATE Klubban kötöttünk ki, ahol elcsíptük Pély "nekem átjött" Barna United elnevezésű zene formációjának utólsó félórás nyekergését. Ekkor már inkább a beszélgetésé, mint a táncé volt a főszerep. Ha jól emlékszem aznap este hat unicum, hét sör csúszott le, amit másnap meglepően jól bírtam. Inkább az tett be, hogy négykor kerültünk ágyba, és nyolckor már haptákban álltunk vezénylő tábornok kisasszony hotess Zsófi és Letti előtt. Őket nyagon csíptük, a csapat progresszívebb fele a szokásosnál szívélyesebb kacsolatba került velük. (A kapcsolat a szegediekkel odáig fajult, hogy elosztásos alapon kisebb különítményt látunk vendégül magunknál a PEN alatt.)
Kedden este a közönségtalákozóval egybekötött Bakkermann c. új Szőke filmet néztem meg (erről későbbi postban), majd egy gyors vacsi éjfélkor a híres Boci tejivóban (omlett, sültkrumpli, tea), és mivel éreztem, mindjárt elájulok a fáradtságtól, gyalog nekiindultam a munkásszáló jellegű tízágyas szállásom felé. Gyalog ez majdnem egy óra, szerencsére Fannyék taxiztak hazfelé a SZOTE klubból, és útközben fölvettek.
A szerda este szolidan indult. Igazából csak egy kellemes esti beszélgetésre vágytam, ám ebből akkora JATE buli lett a tavaly még csak B klubban fellépő V.Á.Z.A zenkarral (énekese bejutott a Társulatba), amin régen roptam akkorát, mint aznap este. Elég rendesen csutakos voltam, öt után kerültem ágyba, és bár a hétfői nedűmennyiséget nem múltam fölül, a hangulat a duplájára sikeredett.
Csütörtök este egy kellemes, soha meg nem fővő paprikáskrumplival* indult, na meg egy érdekes sztorival. Míg a kajára vártunk, ellátogattam a szomszéd utcába fotótémáért. Találtam is, kapualjat, virágokat, és egy udvarban sok-sok kaptárat. Bekérezkedtem. Egy kedves, 88 éves bácsival beszélgettem, aki 6 (vagy 8?) évnyi szolgálat után túlélte a második vh.-t. Egy óra múlva egy 50-es nő várt a konferencia infromációjánál: nyugtassam meg az anyukáját, nem bejártam a terepet, hogy jól kiraboljam éjszaka, hanem valóban csak fényképeztem. Hát mi tehetek ilyenkor, persze, hogy visszamentem, "bizalmat gerjesztek, beengednek", majd rövid várakozást követően válthatam néhány szót a megijedt nénivel. Elővettem a legmegnyugatóbb hangomat, röviden vázoltam, ki vagyok, mit kerestem a kertben, és már megyek is haza holnap, nem kell a lányát magánál altatni, hogy ne féljen. Meggyőző lehettem, mert a bácsi rákérdezett nős vagyok-e, és a lányunokájáról kezdett beszélni. Mivel a többiek már elindultak, és a megnyugtatás érzésem szerint jól sikerült, menekülőre fogtam a dolgot. Várt este Oscar Wilde Bunbury c. darabja a Kisszínházban. Majdnem két és fél órában kiválóan szórakoztam, ha arra jártok érdemes megnézni. Kimelném Csorba Kata fergeteges fetrengéseit a babzsákokon, amelyeken különösen jókat derültem. Vele együtt mindenki fantasztikusan, szórakotatóan affektált! Kiváló ötlet volt férfiakkal játszatni az angol nőket!
Ám visszatérve: kicsit később éjszakai fürdőzésre többedmagammal az Anna-fürdőben kötöttem ki, majd közvetlenül utána egy kis sör a Gin tonic szórakozóhelyen (tüc-tüc zenével), ahol – mivel a zene minősíthetetlen volt – nagyon kedves emberekkel beszélgettem. Négyre értem haza, tízkor indult a busz, háromkor már Pécsen tekertem be az elkészített anyagokat a mekkintosba.
Ahogy hallottam, többek nem bírtak magukkal, és pénteken is jól eleresztették a hajukat! Én örültem, hogy élek. Úgy érzem, méltó módon képviseltem a "Megittuk…" túrát, amely attól tartok, egyre inkább egyéni emléktúrává válik, mint a négyek összejövetelévé.
A Közművelődési Konferencia programjáról beszámolók a www.feektory.hu oldalán.
***
* A paprikáskrumpli zenéjét a Live Act Folk Project zenei formáció szolgáltatta, aminek tagja Döme, a beat box egyik jeles hazai képviselője. Érdemes meghallgatni őket, nem jutottam szóhoz a koncert alatt. Ilyet régen hallottam. Hallgassatok bele!






(2 szavazat, átlag: 6.50, elérhető: 7)
Bejegyzés URL (trackback)
Hozzászólások RSS
[...] Megittuk Szegedet – alternatív beszámoló Lujoba billentyűzetéből [...]
Inkább az e-mailemre válaszolj
Egyenlore altatjuk a temat, az okat elmondom, ha PENre erkezel.
Nem érkezem PEN-re, legalábbis nem tudok róla.
Így maradjunk az e-mailnél.
Mondom e-mailnél, ami remélhetőleg megérkezik még a hétvégén.
[...] Quimby, Kiscsillag, HS7, PASO, Spaceshit, Peet, 30y, stb., stb. Gondolom, a kis szegedi "megisszuk" tett be, azért nem élveztem annyira – amiben valljuk be, lehet igazság [...]
Szólj hozzá!
Összes
Anna: Szia Lajos! küldtem Neked üzenetet az iwiw-en, kérlek nézd meg! Amúgy meg rég láttalak. VOLT? Pusz: Anna, a kémia órákról:-)
doktortálos: Mester! Hallottam a Kispál feloszlást. Hogy fogadtad? légy jó!
Susu: Szia Lali!
Itt jártam, megnéztem, nagyon klassz! Főleg a képek, leginkább a régiek ejtettek rabul. A többi is klassz. Aztán ha hamarosan vagy akármikor [...]
» Hagyj üzenetet, katt ide!
Válassz hónapot:
legtöbbet kommentált
Legutóbbi bejegyzések